Rólunk

BEMUTATKOZIK

a PSZ Bács-Kiskun Megyei Szervezete

A megyéről

Bács-Kiskun megye Magyarország legnagyobb területű megyéje, az ország területének 1/12-e.

2012. január 1-jétől megalakult a Megyei Intézményfenntartó Központ, amely átvette a megyei önkormányzattól az intézmények működtetését, szakmai vezetését, majd 2013. január 1-jével, a KIebelsberg Intézményfenntartó Központ létrejöttével mind a 11 járásban lett járási tankerület.

Jelenleg a legnagyobb fenntartó a megyében a Klebelsberg Központ, amelynek három tankerületi központja van, Kecskeméten, Kiskőrösön és Baján.

A Szakképzési Centrumok száma megyei szinten szintén három, a központjaik Kecskemét, Kiskunhalas és Baja.

Annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban személyi változásokban nem volt hiány a tankerületi vezetésben, sikerült megtalálni a közös hangot mind a jelenleg működő tankerületi központok, mind pedig a szakképzési centrumok vezetőivel. Igyekszünk közös gondolkodással a legoptimálisabb körülményeket megteremteni kollégáink számára. Minden területen folyamatosak a szakmai egyeztetések, véleménycserék.

Taglétszám

A 2015. évben sikerült alapszervezeteket létrehozni a Földművelési Minisztérium által fenntartott szakközépiskolákban is, ezzel megyei szinten elértük a reprezentativitást. Jelenleg azon dolgozunk, hogy ezekben az iskolákban is legyen élő kollektív szerződés.

A megyei szervezetünk taglétszáma a fenti intézményekben a legmagasabb.

A települési önkormányzatok által fenntartott óvodák esetében más a helyzet. Sajnos itt jelentős számú taglétszámcsökkenés látható az elmúlt időszakban.

Azokon a településeken, ahol reprezentatív a szervezetünk, sikerül évről évre az óvodában dolgozó kollégáink számára jelentős mértékű béren kívüli juttatást elérni. Néhány intézményben található működő kollektív szerződés is, amely tovább segíti az érdekvédelmi tevékenységet.

Megyei szervezetünk

A Kalocsa-Kecskemét Főegyházmegye a legnagyobb nem állami és a legnagyobb egyházi fenntartó ezen a területen. Rendszeresen vannak egyeztetéseink az érsekség erre kijelölt illetékes vezetőjével kollégáink élet- és munkakörülményeivel kapcsolatban. Eddig még nem merült fel olyan probléma, amelyet ne sikerült volna megoldani, köszönhetően a jó munkakapcsolatnak.

2016. szeptemberében több intézmény „váltott gazdát”. Ezen iskolák, óvodák egy része német nemzetiségi önkormányzatok vagy egyházi fenntartók alá került.

Munkáink

Megyei jogászunknak a rendszeres egyeztetések ellenére is akad szép számmal feladata. Sok kolléga veszi igénybe a jogsegélyszolgálatot, a jogi képviseletet.

Két-három havonta tartunk megyei értekezleteket, elektronikus levél útján pedig napi szinten vagyunk kapcsolatban járási vezetőinkkel, rajtuk keresztül alapszervi titkárainkkal.

A PSZ kedvezményrendszerének valamennyi elemét használjuk, az elsők között csatlakozott szervezetünk az élet- és baleset-biztosítási csomaghoz.

Kollégáink részt vettek a tavalyi sztrájkban, rendszeres résztvevői a demonstrációknak, sőt egy évvel ezelőtt saját megmozdulást is tartottunk Gyertyalánggal az oktatásért címmel.

Jelenleg egyik legfontosabb célunk a megyében, hogy egy megújulásra képes, XXI. századi, modern szakszervezettel hatékony támogatói legyünk kollégáinknak.

Én hiszek az érdekvédelmi munka fontosságában, én hiszek abban, hogy ha megvan az erő és az akarat arra, hogy a világot jobbá varázsoljuk, akkor azt közösen meg is fogjuk tudni valósítani.

Járási titkárok és a szakképzési centrumok titkárai

  • Horváth Péterné Baja Járás: peterne.horvath@gmail.com
  • Varróné Demeter Erzsébet Kecskemét járás: vderzso@gmail.com
  • Dömény János Bajai Szakképzési Centrum: domenyek@gmail.com
  • Gál Gyula Kiskőrös járás: galgyuszus@freemail.hu
  • Kiss Gabriella Bácsalmás járás: gkis@citromail.hu
  • Kollárné Sallai Mária Kiskunfélegyháza járás: ksmaria@freemail.hu
  • Komáromi Tibor Kiskunmajsa járás: komtib@freemail.hu
  • Kordik István Ifjúsági Tagozat: istvan.t.kordik@gmail.com
  • Lukács Barbara Kiskunhalas járás: lubar79@gmail.com
  • Márk Csaba Endre Kiskunhalasi Szakképzési Centrum: elnokhelyettes@psz-bacs.hu
  • Nagy Jenő Zoltán Kalocsa Járás: nagyjz@freemail.hu
  • Tokodi Györgyi Jánoshalma járás: tokodi.gyorgyi@gmail.com
  • Kiss Pető Tibor Agrárszakképzés: galambposta@gmail.hu